Balf


Ismertető

Balf a Fertő tó partján fekszik, Soprontól 8 km-re. Elsősorban gyógyvizéről híres, az itt feltörő gyógyforrásokat már a rómaiak is ismerték és használták. 1631-ben Scholtz Jeremiás – Sopron város tisztiorvosa – egy tanulmányt jelentetett meg, amelyben népszerűsítette a gyógyhelyet és vizét. Hamarosan csodatévő híre lett Balfnak. A gyógyulni vágyó emberek az ország különböző részeiről és messzi földről érkeztek fürdésre és ivókúrára.

Az ivókútnál szabadon csordogáló vizet bárki megkóstolhatja. A gyógyvíz összetett hatása segíti a gyomorműködést, a csontépítést, a sejtek regenerálódását és az idegrendszeri stabilitás megőrzését. A Zsolnai Porcelánmanufaktúrában készült kerámia-eozin alkotást Takács Győző készítette.

A Kastélyszálló az 1700-as évek óta fogadja a fürdővendégeket. A szálloda teraszán helyezték el a vendégek hálaadó tábláit. Az épületet csodálatos angolpark veszi körül. Az ősfás kertben antik szobrok, színes virágágyások, szökőkút, pihenőpadok és egy csörgedező patak fogadja a kikapcsolódni vágyókat.

A balfi gyógyfürdő parkjában 1773 óta egy barokk fürdőkápolna áll. Mennyezeti freskóját Dorfmeister István festette. A Szent József fürdőkápolnát nemcsak a helybeliek, hanem a fürdő betegei is látogatják, akik barokk faliképek és szobrok között imádkozhatnak gyógyulásukért.

A balfi szőlőhegyen egy kőkerítéssel határolt templom magasodik. A valószínűleg őrtoronyként is használt épület a 15. században épült. A Szent Farkas vártemplom gótikus szentélye nyolcszögű. A templomot az akkori szokás szerint temető övezi.

A Szent Farkas vártemplom kőkerítése mellett találjuk a Nemzeti Emlékhelyet. 1944-ben a német alakulatok itt Balfon létesítették a soproni járás egyik legnagyobb munkaszolgálatos táborát. Az embertelen bánásmód és az egészségtelen körülmények sok száz ember pusztulását okozták. A temetődomb oldalába süllyedő Szerb Antal Emlékhely Winkler Barna tervei alapján készült. Az emlékmű Kutas László alkotása.


Látnivalók

Balfi Gyógyfürdő

A Balfon feltörő gyógyforrásokat már a rómaiak is ismerték. Számos lelet bizonyítja, hogy a II. században, Marcus Aurelius császársága korában fejlett fürdőélet volt a településen. A gyógyvizeket nem csak fürdésre használták, hanem fogyasztották is. A Balfon található kénes forrásokat 1975-ben gyógyvízzé nyilvánították.

Napjainkban hatemeletes gyógyszálló és kórházépület áll a fürdő mellett.


Ivókút

2008 szeptemberében avatták fel a balfi ivókutat. A kerámia-eozin alkotást Takács Győző képzőművész-keramikus készítette a Zsolnay Porcelánmanufaktúrában.

A szabadon csordogáló kút vize gazdag lítiumban, kalciumban és magnéziumban, valamint alkáli-hidrogénkarbonátos.


Kastélyszálló Balf

Az 1700-as évekből származó épület szobáit antik- és stílbútorokkal rendezték be. Ablakukból csodálatos kilátás nyílik a környező parkra.

Az ősfás kertet csörgedező patak szeli ketté. Antik szobrok, színes virágágyások, szökőkút fogadja az erre sétálót. Távolban az erdővel borított dombok és a festői táj panorámájában gyönyörködhetünk.


Angolpark

A patakkal átszelt festői szépségű gyógypark a Rehabilitációs Gyógyintézetet öleli körbe. A széles sétáló utak mentén színes padok, finom szobrok fogadják a vendégeket. A parkban facsoportok, tisztások, pompás virágszőnyegek váltogatják egymást. A vadregényes táj megnyugtató kék és zöld színben gazdag. A húszholdas park ideális helyszín a gyógyulni és felüdülni vágyók számára.


... és további látnivalók Balfon